Ki ne emlékezne a népmesékre, melyeket hallgatva nőttünk fel, bennük a mostohákra, kik mindig gonoszok és kiállhatatlanok. Bizonyára, a meséken szocializálódva hisszük el, hogy a párkapcsolatba érkező, mindig az alattomos résztvevő. A kapcsolatok útvesztőiben bukdácsolva jönnek elibénk hosszú tömött sorokba az ártatlan kinézetű manócska forma gyerekek, kik a mostoha jelölteket gondolkodás nélkül állítják próbák elé, szinte naponta.

Persze könyvet érdemelne a téma, mely ízelítőt adna, mi is az a nehéz csomag, mit mindenki inkább a küszöb előtt hagyna, ami a torzó családi szerkezet. Míg ifjúi korban élve az anyós-, és apósjelölt elé lépve lesz testünk kicsit nyirkos ünneplő ruházatunk takarása alatt, addig az érett felnőtti élet minket a választott párunk kicsiny dedei előtt taszít kellemetlen helyzetbe. Persze ezek a dedek nem mindig életkoruk miatt kicsinyek, sokkal inkább érzelmi deficit, mi életüket ezen fejlettségi szinten rekeszti meg.

Gondoljunk csak bele, de most izibe’, egy érett kori társkeresést, milyen múltbeli esemény irányoz elő, és azt a sok negatív tapasztalatot hogyan is tudná egy fejlődő személyiség feldolgozni, múltjából a gonosz emlékeket kivetni. Így ne is csodálkozzunk azon, ha a házon belüli gyermekek a jövevényt, mint raptorok fogadják, lehetőségük szerint gyorsan fel is falják. Persze a hasonlat most is túlzóra sikeredett, hiszen a csoportosan támadó dinoszauruszok mindig előre köszönnek, hallod hangjukat, jelzik jönnek, megesznek.  No, de ha a hanghatást figyelmen kívül hagyjuk, köszönést nem várunk, a támadás csoportos jellegét el nem vethetjük. No nézzünk néhány példát, csak hogy jól felkészülhessünk, támadásukat, mi népmesei fordulat, jól visszaverhessük.

Oly édes, mikor a családi lakba lépve az elődöd képe elszórtan, a négy égtáj felől figyelve, visít feléd, majd egy nyári forradalomnak köszönhetően az emlékek egy helyre csoportosulnak, az Apróvad új frontvonalat nyit, szemed elé házioltárt állít. Ne vedd magadra, a támadás nem ellened irányul, feldolgozatlan gyász, mi a lélekben munkál. Mindegy, hogy a szeretett személy a másik városba, vagy a túlvilágra költözött, én tudom, a hiánya mindig a szeretett falak között marad.

A konyha, az az igazi bomba, tisztázni kell, szinte azon nyomban, ki a hely ördöge, ki az, aki a legjobb falatokat süti, főzi. No az igazán cuki, amikor két korosztály a tűzhely mellett az erejét összeméri. Véleményem szerint ez az a harc, melyet minden érett személyiség gondolkodás nélkül kerül, hisz győztesen ebből senki sem jön ki. Persze, ha a kapcsolatod már a végét járja, Hamupipőkének egy lecke kijárhat. Bár óva intek minden olvasót, hogy a harcban állót nevelni kezdje, mikor az általad felszolgált süteményedet szájacskájában forgatja percekig, majd a tányéron maradott darabkának gazdit kerít. Gondolj arra, élvezze csak amíg lehet, hisz minőséget nem mindig ehet.

A házimunkák külső megfigyelése az új helyen mindig mosolyt csalhatnak arcodra, csak figyelj némán, ne taníts, az sértő lehet, ne feledd, ez nem a te ügyed! Ha a nagyobbacska lányok a ruhákat ügyesen mossák össze, ne arra gondolj buták, csak divatot alkotnak, kevert színekkel teszik érdekesebbé a rendelkezésükre álló holmit. A szárítás a mosás befejezése, így vésd észbe, nem cél az okítás itt se!

A raptorlét működését közelről megismerheted, ha jövevényként a kis ragadozókat némán figyeled. Oly édesek, mikor a sport, vagy játék béli megmozdulásaid kommentelik.

Mikor a drótszamárra óvatosan mászol fel, arcodra a pillanat töredékéig kiül a döbbenet, hiszen saját cangádra, még véletlenül sem emlékeztet. A kis Húsevő, minden pillanatot agyába mélyen belerak, hogy testvérkéjének a drótot leadni tudja majd. Ne légy hitetlen, a másik persze el is mondja a hallottakat. Hisz tudod, okosak!

Felbecsülhetetlen az a pillanat, amikor egy baráti társaságban eltöltött napnak zárásaként a kis Hidegvérűek a Jurassic Parkból már ismert hanghatások közepett méltatják elért sikered.

Jaj, a téma annyi-annyi lehetőséget rejt még magába, hogy az ember a felsorolást csak nehezen hagyja abba.  Szerencsére az a tapasztalatom, hogy a pozitív gyakorlat, a sok jó példa mindig legyőzi a rosszat. Persze a jót leírni unalmas lehet, hiszen az okulásra nem adhat okot.

Hosszas kutatómunkám eredményeként kimondhatom, valóban, soha sem a gyerek a gond, hisz nem ő a hibás! Ő ott van a csomagban, nem önszántából mászott bele, a lelkével a szülőnek foglalkozni kellene. Ahol a szülő érett személyiségű, a gyerek, mondhatni jól nevelt, ott puzzle család összerakása nem jelenthet megoldhatatlan feladatot. Ahol a szülő csak magára figyel, a gyerekeit, szinte fel sem ismeri, ott a sok kompenzáció okán az együttműködés kizárt. Amikor azt mondja valaki, a gyerekeinket nem lehet összehasonlítani, hiszen az övéi okosak, akkor tudhatod, hisz nyílt titok, az egobajnokkal és nem a legkisebb királyfival hozott össze a sors. Dobj újra, vagy menj be egy másik ajtón, de ne feledd a csomagod, a küszöbön nem hagyhatod, hiszen abban van mindened, a te gyereked!