A vállalkozó automatikusan megjelent a helyszínen, és mint keselyű, ragadta magával a testet. Kapsz egy fénymásolt cetlit telefonszámmal, amin majd érdeklődhetsz. Minden intéződik. Persze segítséget csak akkor kapsz, ha elesettnek tűnsz, különben a szállítást oldd meg magad.

Egy közeli idős rokon nemrég távozott az élők sorából, és azzal a slunggal tartózkodási helyet is váltott.  Mikor a végét járó asszonynak drága férje szembesült a halál kopogtatásával, riasztotta a legidősebb fiút, szállítani kell a mostohát. Jött a kedves gyermek gépesítve azonmód, ragadta magával, majd a platóra dobta fel a testet, reményeink szerint már élettelenül. A leleményes csapat kijátszva a szabályokat, száguldott az örök nyughely felé, bekéredzkedve az ősi családi sírba.

A halált követő napokban semmi dolgom nem akadt a testtel, illetőleg annak végső nyughelyével. Emlékszem, apám és nagyanyám halálát követően rengeteg elintézni való dolog hárult a hozzátartozókra, nem is értettem mi okán alakult ez a nagy különbség. Ugyan felmenőim temetése a halál beálltát követően napokon belül megtörtént, kedvesem porhüvelye csak lassan érkezhetett meg utolsó földi kéglijébe, három hetet kaptam az előkészületekre.

A temetkezési vállalkozó egy közeli városban tartja fenn irodáját. Az épület mediterrán stílusú színekben pompázik. Belépve az ajtón hideg kővel és egy meleg tekintettel szembesültem. Egy középkorú nő ült az asztalnál, a szemüvegének egyik szára és a körmein lévő lakk már az enyészetté vált. A látványtól hirtelen elbizonytalanodtam, semmi jóra nem számítottam, majd amikor megszólalt, bizonyosságot szerezhettem, jó kezekbe kerültem. Mindösszesen a nehéz függöny mögötti kegyeleti cuccok válogatásával terheltek, minden egyéb dolgot saját hatáskörben intéztek. A helyiség hátsó fertályán pöffeszkednek az urnák és a koporsók. Mondhatom a szemem elé táruló látvány mellbevágóbb volt, mint hites uram élettelen testének megpillantása, hiszen, az valahogy mégiscsak az élethez való kötődést mutatja, sugallva azt a hazug érzést, bármikor felkelhet és véget vethet ennek az apró sokkos állapotnak. A koporsó látványa a nagy utazás előre vetítése. Olyan érzés, amikor szeretted a bőröndjeit megtömve kilép az ajtón, egy számodra ismeretlen helyre távozik, ahonnan soha nem térhet vissza. Megpillantva az élettelen testeknek előállított díszes koffereket, elhagyott az erő, össze akartak csuklani a lábaim megtört testem alatt. Legszívesebben dobhártya szaggatóan üvöltöttem volna:

• Miért mentél el? Nem akarom ezt végigcsinálni!

A koporsóknak vetettem hátamat, szembe helyezkedve a díszes köcsögökkel. Micsoda választék, micsoda készlet. Az a baj, ennek semmi köze sincs a halottak tiszteletéhez, kizárólag az itt maradók puccos szertartás iránti vágyukat elégítik ki. Lehet választani színben, formában, méretben és jelképekben különbözőeket.

Eszembe jutott egy kedves emlék, az egyetemi éveim alatt szónoklatot is tanulnom kellett. Egyik vizsga alkalmából beszédet mondtam az étkezési küszöbökről. A tanárom döbbent tekintetét láttam magam előtt, amikor is hosszú perceken keresztül beszéltem arról, hogyan lehet minden társadalmi réteget kiszolgálni étkezési küszöbökkel, a szegényebbek natúr fenyőből, a módosabbak lakkozott tölgyből is beszerezhetik azokat. Míg a fenyő étkezési küszöb puha fa lévén könnyen kopik, addig a tölgy lényegesen tartósabb, így a tehetősebbek még ebben is előnyt élvezhetnek. Ezt a történetet kedvesemmel eszeltük ki, és persze hosszasan, remekül szórakoztunk rajta.

Most legalább azon nem kellett gondolkodnom, puha fenyő, vagy kemény tölgy legyen az utazóbőröndje, elég volt az elmélkedéshez, a rohadt köcsög urna mekkora legyen, és milyen szimbólum ékeskedjen rajta. Amikor már azt hittem végeztem, jöttek az ékes textilek különböző színben és méretben. Könyörgöm, ettől puccosabb egy temetés? A formatervezett urnát dugjam rongyok mögé?

Bár teljesen mindegy, számomra az igazi temetési szertartás kizárólag koporsóval képzelhető el, látnom kell a testet, melytől búcsúzom, az urna nem adja vissza azt az érzést.

Egy testvérpárt vittem egyszer munkámból kifolyólag temetésre, szegény párák édesanyja halt meg. A kisebbik gyerek lógott rajtam a ravatalozóban, és mindvégig azt kérdezgette, hol is van most az ő anyukája. Persze szépen elmeséltem neki a Mennyet az összes fellelhető és elképzelhető angyali sereggel, aztán a bennünk lakozó szeretetet, az emlékeinket, melyben bennünk él szerettünk tovább, de valahogy az urnát is magyaráznom kellett, hát elmondtam azt, hogy anyja teste abban van. Visszakérdezett:

• A teste?
• Igen, a teste. – mondtam én.
• Hát a feje hol van? – kérdezte ő
• A teste, mindkét keze, lába és a feje is az urnában van.
• A feje is? – kérdezte ismét

No, én ugyanilyen értetlen tudok lenni az urna láttán:

• Hol van Ő? És a feje? Hogyan búcsúzzak egy köcsögtől?