Az ember lelke szabaddá válik, elereszti a gyász, hogy ez mikor következik be, az maga a kiszámíthatatlanság. A tébolyító érzés mélységéről, annak elmúlásáról véleménye mindenkinek van, de tudása tán még azoknak sincs róla, kik megtapasztalják véres harapását. Vártam az első év lejártát, majd gondoltam, még egy kis türelem, és ismét minden jó lesz, de nem. Eltelt a második, majd még egy, akkor jött egy doktor, egy pszichiáter, ki beavatott, a gyásznak folyamata három valóságos évet foglal magába. Három év és terápia, ami a megoldást kínálja.

Három év igen, terápia nem. Már tudom, az idő és élmény, mi szükségeltetik, persze biztosan a terápia is segít, lehet kicsit gyorsít. No mindegy, itt vagyunk, a gyászt immár jó fél éve magunk mögött hagytuk. Komolyan beszélek, azóta az égen a felhők is más színűek. Hogy milyenek? Pajkos kicsi testük élettel teli színeket tükröz. Igen, még mindig a felhőkről beszélek.

Akkor vagyunk rendben, ha a bánat elereszt, amikor azt érezzük, életünkről magunk dönthetünk, még minden esélyünk megvan arra, boldogok lehetünk. No ebben a pillanatban előtérbe kerül a társ iránti igény megfogalmazása, a vágy szavakba öntése. Mi lehet a drága özvegy igénye? Haver, barát, társ, esetleg házastárs. Széles a paletta, … komolyan ezen gondolkodunk? Á, dehogy elővesszük fegyverünk, vadászösztön beindul.

Körülnéztem, kérem szépen… a kínálat fergeteges. Lehet választani emberek!

• Itt vannak elsőként az agglegények, kik nem feltétlenül aggok, bár legénynek sem adhatók el mindig. Férfiaknak javasolnám jelen helyen a vénlányok csapatát, bocsánat, van rájuk szebb és elfogadottabb mai kifejezés, melyet meggyőződésből nem használok.
• Jönnek a házasok, kik sírnak, rínak, hiszen szinte mindig boldogtalanok. Férfiak, vagy nők, mindegy a kínhalál, mi napjukat kitölti, ami igazán számít.
• Aztán akik papír nélkül élnek együtt valakivel, hogy a csemetét közösen lássák el, ők annyira boldogtalanok, hiszen még egy fecnijük sincs, mit széttépni volna kedvük. Ez egy új csapat, korunk nemzedéke, kik a konvenciókat megtagadván nem törvényesítik frigyük. Mehetnének, de az adott szó kötelez, … meg minek is, így legalább kínjuk tárgya megvan, annak kitalálásán már nem szükséges tépelődniük.
• Az elváltak, számolatlanul róják az úttalan utakat, hol valódi társra vágyva bukdácsolnak unos- untalan. Valami döbbenet, a társadalom nagyobb részét teszik ki, talán úgy lehetne közöttük különbséget tenni, hányszor sikerült nekik elválni.
• Végül az özvegyek, a lelkitársak, kikkel együtt lehet sírni, ríni, a múltat megbeszélni, egymás vállán zokogni, mocskos zsebkendőbe taknyot fújni félszegen.

Nekem ennyi, biztosan van még valamiféle hölgy, vagy férfiember, ki a felsorolásban helyet nem lel, szóljon most, vagy maradjon csöndben örökre. Jó, persze, az általánosítások nem vezetnek sehova, de mégis, hiszen tudjuk, … az előítéletek segítenek a könnyebb eligazodásban. Ugye, ugye… ha romlott tejet iszom, menni fog a hasam tőle… vagy ez megfigyelés? No, mindenki döntse el saját hatáskörben, a fenti felsorolásom, majd a velük kapcsolatos jövőbeni megvallásom, előítélet, esetleg megfigyelés.