Amikor kereszteződéshez érünk, döntenünk kell, merre tovább. Persze, ha ismert terepen mozgunk, gondolkodás nélkül repesztünk megszokott életünk mérföldköveit követve. Letérni az útról, borzasztó nehézkes folyamat első lépése. Nézni ki a fejből üres tekintettel, indulni kellene, de bizonyos helyzetek után minden lehetőség merőben új és nem feltétlen kecsegtető.

Ha kicsúszik a lábunk alól a talaj, nagyon nehéz a földről felállni, és a jelenben megkapaszkodni. Ha elveszítünk valakit, lehetetlen kitölteni az űrt, melyet maga után hátrahagy. Embere válogatja mennyi idő az elég, mely leteltével testünk és lelkünk újra szabad.

A döntés a kezünkben van. Addig nyalogatjuk sebeink, amíg meg nem unjuk azt. Igen, így igaz. Bármennyire rosszul hangzik is, a nyalogatás hossza és mikéntje, csak a mi akaratunk függvénye. Persze az elvesztett élmények, melyek nyoma csak az agyban hagyott képekben élik az életük tova, picikét, mintha haloványabban jönnének elő, ahogy múlik az idő. Ez ne tévesszen meg senkit! Addig tudjuk magunkat sanyargatni, hagyni a múltban ragadni, amíg csak azt nem mondjuk, ELÉG. Ennyi. Vajon miért ragaszkodunk oly erősen bánatunkhoz? Miért nem menekülünk a szomorúság mocsarából, mely testünket rántja le a lelki posvány mélyibe? Hát azért, mert ez a mi járt utunk, melyet járatlannal felcserélni oly nehéz, félelmetes ama kereszteződésben elidőzni, gondolataink között a jövőt becserkészni.

Először csak azt tudjuk, merre nem szeretnénk elindulni, mi az mit feltétlenül szeretnénk elkerülni. Félelmetes a kompromisszumok erdeje, melynek lombjait a kereszteződésbe löki a szél, amint a piciny szellőcske megrekedt állapotodból kíván kimozdítani apránként. Először a fáknak lombos ágai arcodba csapnak kiabálva:

• Változz, ez a sors!
• Mit képzelsz magadról?
• Ereszkedj le a földre, te balga! - ösztökélnek, mozdulnod kell.

Lehet ám a kereszteződésben is hosszú időt eltölteni, legfeljebb dudálnak az autók a hátad megett. Tülkölnek:

• Ne maradj egyedül!
• Keress társat!
• Házasodj meg!
• Legalább feküdj le valakivel! - kezüket a magasba emelve, gesztikulálják túl a dolgokat örökösen.

Mozdulni kell, különben az élet átgázol feletted, a néptömeg, ki az úton téged követ, ledarál. Elhatároztam, két év után, ismerkedem. Persze nem úgy spontánul, hanem abszolút tudományosan. A kereszteződésben félre húzódván, ott lehorgonyozván kísérletezésbe kezdtem én, majd akkor megyek tovább, ha már tudom, merre vár a boldogság.

A Burger Kingben sorban állva, remek felfedezésre tettem szert. Mellettem egy ifjú, bár lepukkant hölgy, ki sokat manikűrre, fodrászra és ruházkodásra nem költ, egy faszit hív meg épp ebédre, kinek alkoholgőzben fürdik mély gondolatokat koránt sem tükröző tekintete. Pasi sérója belőve, magától eltelve várja a betevő falatot, mit szívének hercegnője fizet. Gondolom, a számla kiegyenlítetlen nem marad, hisz mindenki befektet, ki ezt, ki azt.  A kereszteződésben leparkolva, a forgalomból magamat kivonva sikítottam fel azon nyomban, és nem magányomban. Lányok, a pasikat elrontjátok! Ne csináljátok!

Álruhát öltök, felfedezőútra megyek, lerántom a leplet, melyet az ember az életre helyez, csak hogy észrevétlen tudja játszani kisded játékait.

Első utam a fodrászhoz és manikűröshöz vezet, veszek új ruhát is, hátha elkerülhetem az alkoholba áztatott férfiszerveket. Aztán vadászni megyek…