A gyász színe számomra a szürke, hiszen a fekete roppant mód öregít. Miután az első négy héten, észrevétlen 5-6 kilót dobtam le, így indulhat a shoppingolás. A szürke számtalan árnyalata, maradjunk a számtalanban az ötven helyett. Az ember el sem képzelné milyen könnyű egérnek kinézni. Borzalom, rettenet, a láthatatlanság színe.

Húszas éveimben kizárólag feketében, barnában és szürkében jártam. Semmi szín, semmi feltűnés. Majd harmincasként jött a kék korszak. A világostól a királyon át egészen a sötétig. A következő a bordó, később a piros megjelenése volt. Be kellett tölteni a negyvenet, hogy előkerüljenek a sárgák és a rózsaszínek. A fehér, a tört, a bézs és elefántcsont a pasztell kiegészítőjeként már az érett nő gardróbjának fegyverzete. Negyvenen túl szereztem be az első rózsaszín magas sarkú topánt, melyet a színpaletta szülte darabok követték, tömött sorokban. Amikor a csoda piros csizmámat próbálgattam az üzletben, az eladó nem tudta feladni, hogy az adott modell fekete változatát számomra agyon ne dicsérje. Az új szerzeményemmel, örömittas vigyorral arcomon távozva hagytam a segítőt a helyszínen, akit a döbbenet bénított meg, talán azóta is az üzlet közepén áll, kezében tartva a magas szárú feketét, figyelve a kijáratot sóbálvánnyá merevedve.

Ha legalább azzal a pirossal lehetne a szürkét feldobni egy kicsikét, de nem. Anyám parancsba adta, a piros az tilos! A piros a feltűnés, amely a gyásszal nem összeegyeztethető, hiszen csinos, élettel teli, az özvegy nem viselheti. A fekete az elvárás, jó, ha öregít, legalább egy fél évig, melyet egészítsen ki a könnyel teli tekintet, a gyűrött ábrázat, mely megnyugtatja az elvárásokkal teli embersereget, mely időről- időre figyeli a szomorúság megvalósulásának fokát. Mondta, mint már gyakorló özvegy, a nézőközönséget elégítsem ki, tegyem az embereket boldoggá, nézzek ki szarul, hiszen ez az elvárás, nem tudnak mit kezdeni azzal, ha a kín nem eszi meg a gyászolókat. Így az első lépéseimet egy valódi fekete dög kikészített szőrében tettem meg az üzletek felé, keresve az elmúlás színét a vállfákon és polcok tetején. Bevásárló körutam végén örömittasan cipeltem a szatyrokat, melyek az első hónapok cuccait rejtették, színük szerint a fekete fakó változatát, a szürkét tükrözve.

Szívfájdalmat nem jelentett színes gönceim viselésének hiánya, hiszen a magányos gyászom okozta csontivá válásom okán ruháim lógtak rajtam, azokon csak a később visszatérő jó étvágyam segített.

Így színtelen egérként foghattam neki az ügyek intézésinek. Hónom alá kaptam a halotti anyakönyvi kivonat szürke fénymásolatait, hogy bizonyítva országnak, világnak özvegyi jogon az elkövetkezendő emberi nyomorom. A hitelkártya ügyintézése volt ez időszak gyöngyszeme, egy külföldi banknál vezetett számla lemondása lehetetlenségbe ütközött. A bankárok példaképe fel nem foghatta, ha valaki meghalt, miért mondja fel számlájának vezetését, kizárólag nemléte okán. Három hónapot vett igénybe ezen dolog ügyintézése, mely időszak alatt kétszer boldogított a fiókban eme hibbant alak, majd jött a telefonos ügyintézés, melynek során többször javasolták, gondoljam meg magamat, hiszen férjem jó ügyfele volt a banknak. A hitelkártya felmondása maga volt a kínhalál. A kedvesem által rám hagyott mínuszt kiegyenlítve, roppant hibát követtem el. A befizetés nem volt pontos, így a szükséget túlhaladtam, én balga, ezzel megakasztva a dolgok lefolyását. A hitelszámlán megrekedt pár forint maga a gikszer, az élettel összeegyeztethetetlen fejlemény, a homok a gépezetben. Hiszen azt pontosan elkölteni kizárt, levenni róla lehetetlen, kifizetésre nem kerülhet, mert nem csörgő forint. Ül a bankár szembe a színtelen, láthatatlan szerencsétlennel, aki még csak egy sárga lapot sem tud elővenni a zsebéből, mert mindene szürke. Persze a bank mindent elkövetett, hogy férjem ne lehessen az enyészeté, kártyajátékként elküldte, a lemondás utánra időzítve a következő plasztikot, mely feljogosítja tulajdonosát az ész nélküli vásárlásra, halálában.

De nem tart ez a gyakorlat soká, nem várja meg a félévet, a szilveszteri tűzijátékot végignézve, új évet írva, felveszi a fehér nadrágjához a piros csizmát, azzal rúgja seggbe az értetleneket, megmutatva milyen színes a 21. századi özvegy.