Aznap reggel éreztem, hogy valami baj van. Roppant elkeseredett és ideges voltam. Már régóta nem úgy működtek otthon a dolgok, mint az boldogító, vagy akár megnyugtató lenne. Feszült volt a légkör, gyakran úgy éreztem, megfulladok. Szerettem volna elmenekülni, de kötöttek a társadalmi szerepelvárások. Anya vagyok, aki felel a gyerekek neveléséért, így előtérbe kell helyezni a családi egységet. A válás megbélyegzéssel jár, továbbá a fiúk csonka családban való nevelkedése sem megfelelő opció.

Előző hétvégén evangelizáció volt a helyi templomban, ahová minden este elmentem. Az utolsó estén az egész család együtt érkezett. A templom tele volt, talán a templomszentelő ünnepségen voltak annyian, mint akkor. Az első sorban ültünk, így legalább nem kellett azt néznem, mint ami az előző estéken a szememet kiverte, az ismert és ismeretlen házastársak egymás kezét fogva, átszellemülve hallgatták a prédikációt, miközben a boldogság fénye csillogott szemükben. Szemeim megteltek könnyel, azon morfondíroztam, mennyire lehet valós az a kép, amely elém tárul. Persze jobb volt arra gondolni, álságos az emberi faj, mindenki szerepet játszik, a keresztényi elvárásoknak megfelelni akarásból szeretik a párok egymást annyira, illetőleg mutatják hősiesen kitörni készülő, szexualitástól fűtött házastársi érzelmeiket. Azaz persze, hogy nem a szeretetről szól az elém táruló kép, hanem színházban ülök, a birkák színházában. Természetesen az is megfordult az agyamban, hogy ez a szexuális vágy, mely megrekedt a szent helyen, Isten ellenes. Nem szeretnék szembe nézni azzal, még a pillanat töredékéig sem, hogy én vagyok boldogtalan, szemben az engem körülvevő környezettel. Mindenesetre a könnyeim csak hullottak megállíthatatlanul. No, az igazsághoz az is hozzátartozik, a templom atmoszférája könnyen elérzékenyít engem, így kedves ismerőseim, akik körülvettek minket, semmit sem érzékelhettek lelki problémáimból.

Vasárnap délelőttönként kizárólag akkor ültem száraz, réveteg tekintetet magam elé vetve a megszokott helyemen, amikor a falu lelkésze a szószéken állva férjemet és annak ivócimboráit prédikálta ki, mindenfajta lelkiismereti probléma nélkül. A templom embere nagyon szerencsés, mert a Bibliát forgatva, szinte minden vasárnapra talált egy remek idézetet a szent könyvben, alátámasztva azon véleményét, mely szerint férjem lelke már az ördögé, hiszen az alkohol, a kocsmázás sátántól való megkötözöttség. Gyakran előre vetette igehirdetése közepette annak lehetőségét, hogy az iszákos ember, éjszaka a kocsmából mámoros állapotában hazafelé vezetve, el fog sodorni egy gyermekét babakocsiban toló anyukát, amely esettel két családot fog egy csapásra tönkre tenni. Ezt a képzelt történetet úgy tudta előadni, szinte magam előtt láttam, amint a falu hős anyái a sűrű sötét éjszakában hosszú tömött sorokban tolják fel a hegyre az anyatejtől mámor ittas dedeiket, miközben hites uram delíriumos állapotban, bójaként kerülgeti őket.  No, ilyenkor figyeltem nagyon arra, senki fürkésző tekintete se fedezhessen fel arcomon szégyent, vagy bűntudatot, sokkal inkább nézelődtem kíváncsiságot arcomra öltve a teremben körbe körbe, keresve a prédikációban érintett személyeket Isten házában. Persze férjemet akkor ott már nem láthattam, hiszen abban az időben kerülte már a konfliktusos helyzeteket.

Természetesen nem a templomi szószékről értesültem a problémáról, melyet a családban megjelenő alkohol jelentett számunkra. Kicsiny hazánkban az iszákos családtag nem ritka eset, mondhatni szinte természetes. Mindig lehet találni okot, ami szentesíti a bódultsági állapotot. Először csak a buli kedvéért, később a stressz oldása okán, majd a búfelejtés oltárán adózva. Életem párja megismerkedésünk idején hetente kétszer, szerdán és hétvégén, fogyasztott bőséggel alkoholt, majd az évek során kialakult az a nézet, „szar ember az, aki már ebéd előtt is iszik”, így maradtak a délutánok az idő múlásával, kétségbeesésem időszakában, ébredéssel egy időben kezdett rohamosan fogyni az üvegek tartalma. Nem tudom, mennyire jellemző az iszákos emberekre, de roppant elgondolkoztató, talán azért cigarettáznak oly sokat, hogy a felgyülemlett üres üvegeket, melyeknek tartalma a hónapok előre haladtával egyre gyorsabban párolognak el, ne lehessen észrevenni a rájuk paplanként boruló füsttől?

Ha az ember ivásra adja a fejét, az elkötelezettséggel jár. Az alkoholnak való hódolás egész embert kíván, az addigi személyisége megváltozik, kirekeszti magát a világból. Először a régi kapcsolatait számolja fel, köt helyettük új barátságokat, mely kapcsolatok alapja a földrajzi fekvés egyezősége, melynek középpontja a helyi ivóra korlátozódik. A mámorbarátok egy idő után helyettesítik a családi kapcsolatokat is, melynek szemléletes megnyilvánulása a ravatalon a családi koszorú közvetlen közelségében terpeszkedő kocsmai szekérderék virágözön, mely birokra kel az özvegy gyászával. A távol töltött idő függvényében kialakuló otthoni jeges hangulat persze elidegeníti az iszákost családi környezetéből, melynek okán új barátai vele együtt néznek megszakítás nélkül a pohár fenekére. Természetesen az alkohol megteszi hatását, a delikvenst véglegesen kivezeti a munka világából is, mely újabb gondolatok megfogalmazását indukálja a nem szomjas emberben, hiszen családja nem szereti, mivel a gazdasági válság következtében a kevesebb munkalehetőség okán romlik otthon az életszínvonal. A szeretet és a munka hiánya boldogtalanságot és belső feszültséget eredményez, melyet a még több alkohollal lehet ellensúlyozni, majd amikor már az is kevés, akkor a nyugtatókra ivással lehet kompenzálni. Mindennek velejárója a lelkiismeret furdalás, amire ismételten inni szükséges, amitől a belső feszültség nő, és eljutunk ahhoz az ördögi körhöz, melyből kevés embernek mutatkozik kiút. Életem szerelmének ez a halovány fény nem adatott meg.

Az első alkalommal, amikor korareggel munkába menet valamit a lakásban felejtetve, vissza lépve, férjemet a konyha kövén állva bort fogyasztva megláttam, annyira megdöbbentett, hogy nem jutottam szóhoz. Talán ekkor kezdődött a vég. A következő súlyos lépést a nyugtató gyógyszer felbukkanása jelentette.

Amikor a fiam annak a bizonyos napnak a koradélutánján rám telefonált, nem tud a lakásba bejutni, tudtam, hogy baj van, most megváltozik az életünk.