Reggel alig vártam, hogy a fiúkat kitegyem a sulinál, és egyedül maradjak a kocsiban. Már napok óta kerestem azokat a helyzeteket, amikor magányomban sírdogálhatok. Valami meghatározhatatlan félelem kerített hatalmába. Talán a szorongás a legrosszabb, amikor az ember nem is tudja mitől tart, csak a beazonosíthatatlan aggodalom eszi a lelkét. A délelőtt folyamán nem találtam a helyemet, azon gondolkoztam, szükséges-e megosztanom anyósommal férjem testi, lelki állapotát. Ette a lelkemet, ha bármi történik, a családban elviszem a balhét, hiszen mint jól működő családoknál lenni szokás, a problémákat a szőnyeg alá kell söpörni, arról ne tudjon senki. Így a biztos. Bár, azt gondolom, ha a gyerekem elveszítené a normális élettel való kapcsolatát, észre venném, és megpróbálnék korrigálni a kialakult helyzeten.

Fantasztikus volt az anyósommal való megismerkedésem. Időpontra érkeztünk a szülők budai lakásába, előtte megálltunk a virágosnál, majd egy cukrászdát is útba ejtettünk. Álltunk ketten az ajtó előtt, csöngetés, csend, mocorgás, majd az ajtónyitással egy időben a csokréta a kezembe került, mely mintegy pillanat töredékéig időzött ujjaim között, máris leendő anyósom karjaiban landolt. Mire feleszméltem, a „setemények” felett ülve hallgattam új családom felülmúlhatatlan történeteit. Anyósom rendező nélkül tudott olyan alakításokat véghez vinni, hogy röpke, egy- két órás ott tartózkodásom alatt is több Oscar jelölést bezsebelhetett volna. Gyorsan megtudtam, hogy elsőszülött gyermekét többször pofára ejtette a babakocsiból, illetőleg szívem párját mindenképpen szerette volna meg nem született gyermeki státuszba emelni, de sajnos, míg az első gyermeke baleseteinek oka a gyorsasága, illetőleg az állandó kapkodása volt, addig a másodiknál tervei beváltásáról lekésett. Ezt a megbocsáthatatlan késedelmet csak nehezen tudta feldolgozni. Ráadásul, ha már kikaparhatatlanná érett az a magzat, legalább vehetett volna egyedfejlődése során olyan irányt, melynek végén lányként bújik ki anyai méhéből. No, ez sem adatott meg neki, így olyan nevet választott másodszülött gyermekének, melyből élete végéig emlékezhet édesanyja haragjára. Ezen történetet közönsége mindig dermedt csendben hallgatta, mely elfoglaltságnak gyakran sátáni kacaja vetett véget.

Miután anyósom értesítése a kialakult helyzetről nem volt számomra kecsegtető, így férjem, illetőleg a családom kedves barátját, egyben háziorvosát hívtam fel. Úgy vártam baráti segítségét, mint a kisnyugdíjas a karácsonyi szeretetcsomagot. Ahogy az idős emberek is tudják, az idei advent is csak gyenge minőségű liszt és száraztészta álmaikat fogja valóra váltani, úgy én is tudtam, ez a beszélgetés se megnyugvást, se megoldást nem fog hozni. Néhány csöngés után létrejött az éteren keresztül a kapcsolat, melynek során meggyőződhettem arról, okosan, egyedül kell megküzdenem a rám leselkedő, lelkemet széttépő, családomat kiirtó sárkányokkal. Doktorom elmondása szerint, férjem az elmúlt napokban többször kereste őt telefonon, de nem tartotta fontosnak a készülék rendeltetésszerű használatát gyakorolni, arra gondolt csak a gyerekek betegek, mely nem számottevő körülmény. Megtudtam, a gyógyszer plusz alkohol kombináció gyakran használatos koktél.

Miután kora délutánra nagyjából összeszedtem magam, jött a telefon, gyerekem telefonját nem veszi fel apja. Sem a mobilon, sem az otthonin nem tudja őt utolérni. A házat körbejárva, ajtón, ablakon kopácsolva semmi válasz. Elindultam haza. Már nem kellett sírnom, éber voltam. A szabályokat betartva átszeltem a várost, majd néztem az ősz érkezését az országút melletti erdőkben.

Amikor apám meghalt tavasz volt, virágvasárnap. Jézus bevonult Jeruzsálembe, mellyel megkezdődött a vég, magában hordozva a feltámadást. Néhány hónap alatt vitte el a betegség, tudtuk, hogy el fog menni, de reménykedtünk abban, kicsit több időt ad nekünk az Úr. Állapota rohamosan romlott. Csak arra tudtam gondolni, nem fogom tudni, mikor jön el az idő, az idő, mely mindent megváltoztat. Féltem, úgy történik majd mindez, hogy kimaradok belőle. Miután előző este elbúcsúztunk tőle a fiúkkal, azt álmodtam, hogy élettelen teste mellett ülünk, és a tor lebonyolításának terveit egyeztetjük mindaddig, míg álmomban egyszer csak zokogás hatalmasodott el rajtam, melyből a megcsörrenő telefon ébresztett. Anyám hívott.

Akkor nem vettem észre, hogy melegszik az idő, ébred a természet. Arra lettem figyelmes, csak nyomom a gázt és száguldok. Hirtelen, erős elhatározással kontroll alá hajtottam fejem, nehogy a halálba száguldjak.

A férjem távozásának napján viselkedésemen a kontroll természetellenes volt. Arra készültem az úton hazafelé, lehet, hogy baj van, és azt túl kell élni. Túlélni a fiúkért és magamért.